Csetszoba - ha Waze, ha nem Waze

Post Reply

parkoló a térképre + megtelt jelentés

Post by TurkAttila
Sziasztok,
szeretnék olyat, hogy a térképen lehessen hozzáadni parkolókat, és emellé lehessen őket megteltnek jelenteni - természetesen az x perc után elévülhet ugyanúgy, ha nem nyomnak rá like-ot - mivel ki is ürülhet.
A probléma onnan ered, hogy limitált számú parkolóhelyünk van jelenleg 2 helyen a cég alatt és mellett. Reggel akár negyed órát is kell körözni a környéken, mire végigjárjuk az egészet, és kiderül, hogy már tele van. Tudom, hogy vannak erre helyileg telepíthető megoldások, de ezek nem jöhetnek szóba különböző okok miatt.
Ezt elkerülendő szeretném a waze-t használni ilyen formában, hogy reggel lássam, hogy van-e értelme még valamelyik parkolóhely felé elmenni, vagy egyből keressek közterületen helyet. Sok wazer van a cégnél, tehát szerintem lenne aki nyomkodja, ha betelt.
Ami még fontos, hogy lehessen úgy is nyomkodni, ha nincs GPS jel (mélygarázs) - de wifi/cellainfo alapján egész kis helyre leszűkíti a lokációt. Jelenleg ilyenkor még egy szöveges üzenetet se tudok kitenni, hiába nagyon pici a kör...
Keresgéltem itt is meg az angol fórumon is, de nem nagyon találtam ehhez hasonló ötletet. Gondoltam itt elindítom, aztán ha láttok benne fantáziát, akkor kicsit precizebben megirom ötletnek az angol fórumba. Gondolom máshol is előfordul, hogy egy jól lehatárolható parkoló betelik időnként, és jobb előre tudni, hogy az ember eleve másfelé induljon.
TurkAttila
Posts: 15
Been thanked: 2 times

POSTER_ID:17101401

1

Send a message

Post by Szata76
TurkAttila wrote:Sziasztok,

Hali!
Szöveges üzenet alatt a térképüzeneted érted? Ha igen, akkor maximum annyit tudok segíteni, hogy a két helyre kiteszünk a FeedTheWaze-zel (ha [újra] működik) egy-egy szöveges üzit, amibe lehet kommentelni, sőt, ha már egyszer írtál bele, akkor értesít is az újabb hozzászólásról.

Ez így segítene?
Szata76
Waze Global Champs
Waze Global Champs
Posts: 1711
Has thanked: 251 times
Been thanked: 479 times
Send a message

Editor level: 6;
Area: Magyarország / Hungary ● Corfu (GR)
facebook.com/waze.hu

Post by Szikra
TurkAttila wrote:Sziasztok,
szeretnék olyat, hogy a térképen lehessen hozzáadni parkolókat, és emellé lehessen őket megteltnek jelenteni - természetesen az x perc után elévülhet ugyanúgy, ha nem nyomnak rá like-ot - mivel ki is ürülhet.
A probléma onnan ered, hogy limitált számú parkolóhelyünk van jelenleg 2 helyen a cég alatt és mellett. Reggel akár negyed órát is kell körözni a környéken, mire végigjárjuk az egészet, és kiderül, hogy már tele van. Tudom, hogy vannak erre helyileg telepíthető megoldások, de ezek nem jöhetnek szóba különböző okok miatt.
Ezt elkerülendő szeretném a waze-t használni ilyen formában, hogy reggel lássam, hogy van-e értelme még valamelyik parkolóhely felé elmenni, vagy egyből keressek közterületen helyet. Sok wazer van a cégnél, tehát szerintem lenne aki nyomkodja, ha betelt.
Ami még fontos, hogy lehessen úgy is nyomkodni, ha nincs GPS jel (mélygarázs) - de wifi/cellainfo alapján egész kis helyre leszűkíti a lokációt. Jelenleg ilyenkor még egy szöveges üzenetet se tudok kitenni, hiába nagyon pici a kör...
Keresgéltem itt is meg az angol fórumon is, de nem nagyon találtam ehhez hasonló ötletet. Gondoltam itt elindítom, aztán ha láttok benne fantáziát, akkor kicsit precizebben megirom ötletnek az angol fórumba. Gondolom máshol is előfordul, hogy egy jól lehatárolható parkoló betelik időnként, és jobb előre tudni, hogy az ember eleve másfelé induljon.
- Húha, ez egy elég érdekes felvetés! Én nem tartom valószínűnek, hogy a közeljövőben megvalósulna!
- A gps jel mindenképp kell, az szűkíti 10-20 méteres körre a pozíciódat, anélkül, csak cellával ez 200-300 méteres pontosságú lenne!
- Jelenteni tudod (vagy a kollégáid) most is "térkép üzi"-vel, hogy "tele" a parkoló
- illetve a szerkesztőben fel lehet vinni a parkoló helyeket is, amit navigálásnál, a célhoz közeledve, kis "P" buborékok jeleznek!
Szikra
Waze Local Champs
Waze Local Champs
Posts: 2067
Has thanked: 921 times
Been thanked: 687 times
Send a message