Sziasztok,
nemsokára lehetővé válik a szerkesztőben az utak súlyozása. Ez azt jelenti, hogy bizonyos utak, szegmensek beállíthatóvá válnak aszerint, hogy jobb-e rajta a közlekedés, vagy rosszabb, inkább arra tervezzen a program, vagy sem.
Ennek a módosításnak az apropója az, hogy bizonyos utak (például egy két falut összekötő 4 számjegyű út) jóllehet nem túl magas prioritást élveznek a tervezőben, ám ha most adták át, széles, és kitűnő minőségű, érdemesebb lehet arra menni, mint akár az egy számjegyű főúton, és persze ennek az ellenkezője is igaz.
Másik példa lehet egy olyan útszakasz Budapesten, ami bár egyenrangú a többivel a környéken, de macskaköves, vagy borzalmasan kátyús.
Tekintettel arra, hogy ez az útvonaltervezésre komoly hatással van, kizárólag a 4, vagy magasabb szintű térképszerkesztők állíthatják, de az sem lenne szerencsés, ha mindenki egyből nekiesne, mindenképpen szükséges megvitatni, hogy mely szakaszt miért akarunk átállítani, majd ezeket a későbbiekben tesztelni szükséges, hogy hatékony volt-e.
Lényeg a következő:
Ha ismersz ilyen szakaszokat, amire mindig rávinne a Waze, pedig borzalmas, vagy sose akar arra vinni, pedig sokkal jobb, jelezd itt ebben a témában, és megvitatjuk.
Gyűlhetnek a felvetések, várjuk szeretettel!
